2010. január 3., vasárnap

Hitel információk...

Hitelre mindig is szükség van, hiszen a hitel adja az egyik alapját annak, hogy hogyan is kezdjük el az életünket. Hitelből több típus is van. Beszélhetünk például lakáshitelről, autóhitelről, személyi hitelről, adósság rendező hitelről, gyors hitelről, jelzálog hitelről és így tovább. Manapság a leggyakrabban felvett hitelek közé a lakás és gyors hitel sorolható. Az utóbbi hetekben hallottam, hogy a gyorshitel most már évente csak egyszer lehet felvehető 70% feletti THM-mel és maximum 200 ezer forintig. Na most, hogy ennek van előnye vagy hátrány azt mindenki döntse el maga. A hitel felvételéhez különböző kritériumoknak kell eleget tennünk. Az egyik, hogy 18 évesnek kell lennünk legalább és rendszeres jövedelemmel kell rendelkeznünk. Ezen kívül persze a hitel felvételéhez még van egy pár kritétium, de ezeket szinte bármely hitellel vagy kölcsönnel foglalkozó weblapon megtudhatjuk.


Mi is a hiteltípusok között a különbség? Beszéljünk először a lakáshitelekről. A lakás hitel az a fajta hitel, amit a lakás vagy ház építésére vagy vásárlására veszünk fel. Ennek ha jól tudom 10 milliós összeg a határa. A gyorshitel az a hitel, amit gyorsan, ahogy az nevében is benne van megkaphatunk, különböző és bonyodalmas papírmunkák intézése nélkül. Ehhez a hitelhez akár néhány nap alatt is hozzájuthatunk. Természetesen itt nagyon fontos az is, hogy milyen banknál intézzük éppen a hitelfelvételt. Az autó hitel-t akár csak a lakáshitelt a lakásra az autóra vesszük fel. A jelzáloghitel pedig legtöbbször valamilyen tartozás vagy adósság esetén vesszük fel, akár csak az adósságrendező hitelt. Ennek a két hitelnek alapvető szabálya, hogy csak törlesztésre, vagy adósságrendezésre lehet felhasználni. Tegyük fel, hogy a kis cégünknek van egy 5 millió Ft-s tartozása.


Ez esetben ha jogosultak vagyunk rá és van valamilyen fedezetünk is, akkor felvehetünk adosság rendező hitelt, amivel kifizethetjük a tartozásunkat. Ennyit a hitelek bemutatásáról. Egy másik nagyon hasznos dolog, amit még megemlítenék az a hitel kalkulátor, amivel szintén rengeteg weblap foglalkozik. A hitel kalkulátorba csak egyszerűen beírjuk, hogy milyen hitelre, milyen összegben, melyik banktól van szükség és egyszerűen tudunk kalibrálni magunknak hitelfelvétel ajánlatot. Mis is mondhatnék még? Én szerintem sok hasznos dolgot tudhattál meg ebben a cikkemben a hitelekről. További szép napot és köszönöm, hogy elolvastad a hitel című blogomat.

1 megjegyzés:

  1. Helló,
    Üdvözöljük a GLOBAL FINANCE LIMITED, globális hitelezési szervezet elkötelezett a gyors biztosított készpénz hitelek szakképzett személyek, magáncégek, állami cégek és a vállalatok egy támogatott kamatláb 2%. Mi segített számos egyedszám és szervezetek, akik már szembe nehéz pénzügyi helyzetben a világ minden tájáról. Ha alkalmazza velünk, akkor alkalmazása egy megbízható cég, amely törődik a finanszírozási igényeit. Mi gondoskodunk a végig az egész folyamatot. lépjen kapcsolatba velünk ma a hitel-mailben: emilianawilson11@gmail.com
    pályázók adataira
    1) Teljes név:
    2) Ország:
    3) Az a cím:
    4) Állami:
    5) Nem:
    6) Családi állapot:
    7) Foglalkozás:
    8) Telefonszám:
    9) A jelenlegi helyzet a munkahelyén:
    10) Havi jövedelem:
    11) A hitel összege Szükséges:
    12) Hitel Időtartam:
    13) célja hitel:
    14) Vallás:
    15) már alkalmazott előtt:
    16) Születési idő:
    Kösz.

    VálaszTörlés